Menü Bezárás

A Fővárosi Önkormányzat folyamatosan segít az Ukrajnából menekültek elszállásolásában

A menekültek fogadása és ellátása elsősorban állami feladat. A Fővárosi Önkormányzat azonban a rendelkezésére álló eszközeivel segíti az Ukrajna orosz lerohanása miatt a fővárosba érkező menekültek ellátását.

A Fővárosi Önkormányzat és a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) folyamatosan segít az Ukrajnából érkező menekültek elszállásolásában. A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) már megnyitott egyik szállásán jelenleg 120 menekültvendéget helyeztek el.

Többnyire teljes családok érkeztek, gyerekekkel. Az itt elszállásoltak 40 százaléka gyermek. A legidősebb gyerek 13 éves, de van közöttük egy 2 éves és egy kéthetes csecsemő is. A családok egy része azonnal tovább is indul nyugat-európai országok felé, de többen úgy nyilatkoznak – általában a kárpátaljai magyar családok –, hogy szeretnének tartósan Magyarországon maradni.

A kerületi önkormányzatokkal és a fővárosi intézményekkel együttműködve további szállások bevonása várható. A Fővárosi Önkormányzat ezeken túl a tulajdonában, kezelésében lévő fővárosi és vidéki helyszínek megnyitását is tervezi. Az egyes helyszínek közötti személyszállítás a BKK segítségével történik. A FÖRI amellett, hogy a pályaudvarokon, forgalmas csomópontokban segíti a menekülteket, folyamatosan koordinál a segélyszervezetek és a katasztrófavédelem munkatársaival. A FÖRI arra is készen áll, hogy az éjszakai vonattal érkezőket is el lehessen szállásolni.

A Fővárosi Önkormányzat nem kér adományokat a menekültek ellátásához, kérjük, hogy ezzel kapcsolatban az alábbi segélyszervezeteket keressék. Érdemes figyelni a szervezetek honlapját, Facebook-oldalát, hogy éppen pontosan mire van szükségük.